A visszhang

Péter szerette a kalandokat, ezért is döntött úgy, hogy meglátogatja a közelükben levő barlangot.
Ahogy belépett körülnézett, csodálva szemlélte az elé terülő látványt, majd beljebb haladva megállt, és elkiáltotta magát.
- Hahóóóó!!!
A feleletre nem kellett sokat várnia.
- Hahóóóó!!!
Péter meghökkent. Hallott már visszhangot, de olyant még nem amelyik lányhangon válaszolt.
- Ki van ott? Kérdezte, és a válasz hamar meg is érkezett.
- Ki van ott?
Elgondolkozott, vajon mit is feleljen?
Mivel hirtelen semmi sem jutott az eszébe, ismét elkiáltotta magát.
- Hahóóóó!!!
És már jött is a válasz.
- Hahóóóó!!!
Így folytatta
-Itt vagyok!
és jött a felelet,
-Itt vagyok!
- Merre?
A visszhang, most mintha csak lefelejtette volna az m betűt.
- Erre!
Péter elindult a hang irányába. A lépéseire feleletül közeledő lágy lépések válaszoltak.
És egyszer csak ott álltak szemtől szembe.
Péter már sok lányt látott, de ilyen kedveset szépet még egyet sem.
Egy szót sem szóltak, de nem is kellett. A szemük minden szónál szebben beszélt.
És a szívük? Minden dobbanása azt visszhangozta SZERETLEK!!!
El sem tudtak volna képzelni ennél szebbet.

Egérke és a nagy szőrös valami!

Egérke, még fiatal, kíváncsi kisegér volt, mindenbe beleütötte a bajszát.
A szülei próbálták óvni, de hiába beszéltek neki.
Egérkénk eldöntötte bemerészkedik a kamrából a házba.
- Ne menj be, ott emberek laknak! - mondták a szülei.
- Na meg ott van a macska is!
- Macska? - Kérdezte az egérke.
- Mi az a macska?
- Egy nagy szőrös valami, ami egereket eszik. - Felelte az anyja.
Eltelt egy kis idő, és egérke mégis útnak indult, hogy szétnézzen a házban.
Ahogy bemerészkedett, észrevette hogy az ágy lábánál fekszik egy nagy szőrös valami.
Hirtelen kissé megszeppent, de azért továbbra is kíváncsi volt.
Figyelte, hogy a nagy szőrös valami mikor mozdul meg.
Vajon észrevette? Nem úgy tűnt.
Meg se mozdult, rá se hederített a mi kis egérkénkre.
- Megnézem közelebbről, - gondolta egérke, de a szíve a torkában dobogott.
Szép lassan közelebb merészkedett. A szőrös valami továbbra is mozdulatlanul hevert az ágy lábánál.
- Vajon alszik, vagy meghalt? - morfondírozott egérke.
Már teljesen odaért a szőrös valamihez, de az továbbra sem akart megmozdulni.
Egérkénk felbátorodott. Beleharapott a szőrös valamibe.
Nagyon várta, hogy hazaérjen, és elmesélhessen mindent.
Ahogy visszaért a kamrába, a szülei és testvérei már izgatottan, aggódva várták.
Egérke elmesélte milyen kalandokban volt része, hogy találkozott a macskával, a nagy szőrös valamivel, és az nemcsak hogy nem ette meg őt, hanem ő rágcsálta meg a bundáját.
Az anyja megkérdezte - És hogy nézett ki az a szőrös valami?
Egérke elmesélte, hogy kerek fülei, gombszemei, fekete orra, barna krémszínű bundája volt.
- De hiszen az a házban lakó kisfiú játékmackója! - Szólt nevetve az anyja.
- Jót mulatott a kis egérkéje tévedésén.

Ébredés

Sötét álmok járták át a testem. 
Egy feneketlen fekete verembe estem. 
Úgy éreztem itt a vége már. 
Rám e földön semmi jó se vár. 

De rájöttem, lehet még remény 
Az éjszakámat áttörte a fény. 
Örvendeztem, ez nem tévedés. 
Szemem felnyílt, jött az ébredés.

Téli vers

Sötétbe borult az este, 
leste a fiú a fát. 
az igaz boldogságot kereste, 
ám csupán ágakat talált.  

Felnézett ekkor az égre, 
végre kigyúlt egy fény. 
Éledni kezdett szívében, 
a hunyni készült remény.  

Történik valami újra, 
jöhet valami jó! 
Ekkor a tél esti csendben, 
esni kezdett a hó.

Szeretet

Szeretem az ébredést,
és szeretem az álmot.
Szeretem, ha az arcokon
boldogságot látok.

Szeretem a természetet,
szeretem a létet.
Szeretem a vidám reggelt,
de még jobban téged.

Hiszen tudom, amim csak van,
tőled kaptam mindent.
Így kiáltom fennhangon,
hogy SZERETEM AZ ISTENT!